Vegyolka Éva
Válás, két gyerek, edzés, könnyek, izzadság, önismeret.
Ez nem motivációs szöveg. Ez a valóság.
MOTTÓ
„Nem vagyok tökéletes. De baromi kitartó.
És ez néha többet ér.”
Blog Vegyolka Éva módra…
Aki egyedi és megismételhetetlen, mint ahogy minden élőlény, akiben vér folyik és dobog a szíve. Ami közös mindegyikünkben, a gyerekkori álmaink, céljaink – azok megvalósításai kellő hittel, elszántsággal s kitartással.
Előszó
Lassan egy éve érlelődik bennem, hogy írjak. Érezvén és ebből adódóan tudván, hogy ez az én utam. Mindig ide sodor az élet, Univerzum, angyalok – ki hogyan nevezi…
Amiért billentyűt ragadtam – pedig a kézzel írást sokkal jobban szeretem –, talán mert retró nő vagyok, aki imádta a költők kézzel írott verseit, s nem csak az iskolában a tankönyvekben géppel leírtakat.
Egy kéziratból sokkal több érzelem átjön, még mielőtt elolvassuk. De tudom, haladjak a XXI. század modern dolgaival, és gépeljek, mint a kis angyal.
Ki is vagyok igazán?
Így, lassan 40 évesen, le is tudom írni – legalábbis megpróbálkozom vele.
Visszatekintve egy picit a gyerekkorra, már kislányként is imádtam írni, másolni a könyvekből a szövegeket, verseket. Sok embert megbotránkoztatva helyesen mégsem tudtam megtanulni írni, a magyar érettségim veszélybe is került emiatt, de végül sikerült.
Ahogy írtam: 40 év telt el a születésem első napjától, sok-sok mindent megélve. S ezzel nem vagyok egyedül persze, de ez a blog most csakis rólam szól – NEKTEK.
Sok mindenen keresztülmentem a saját döntéseim miatt: kíváncsiságból, bátorságból – ezzel vállalva minden felelősséget s következményt. Önismereten, önreflexiók hada, határok feszegetései, kitartásom edzése és hasonló nyalánkságokkal.
Az önbizalmamat már fiatalon elkezdtem gyógyítgatni. Természetesen voltak nehézségek az évek során, de mindig megoldottam valahogy. Saját magad elfogadása nem egy egyszerű dolog, de nem lehetetlen.
Emlékszem, hogy a nagyobbik kislányommal 90 kg-mal mentem szülni.
No! Ezt add le, Vegyolka, ha tudod!
Nem voltam kétségbeesve. 50 kg fölé soha nem tudtam menni, így vért sem adhattam soha – sajnos.
Terhesség után sikerült pár kilót leadni, de a második kislányom gyorsan, izibe bekopogott, hogy „9 hónap, s érkezem”. Így a fogyás abbamaradt, és sikerült röpke 70 kg-ra felmennem a szülés napjáig.
A házasságom már akkor romokban hevert, de kapaszkodtam az utolsó fűszálba is.
6 hónapig tudtam szoptatni a második kislányomat, s ezt követően rohamosan elkezdett a súlyom csökkenni. Már akkor volt önreflexió – amit nem is tudtam, hogy így hívnak –, s tudtam, a stressztől fogyok rohamosan.
Eldöntöttem, hogy elválok a férjemtől, és elköltözöm a kislányaimmal, beállva az egyedülálló szülők táborába.
Miután ez megtörtént, nyugalomban volt a lelkem nagyjából, és lassan, de biztosan megtaláltam az egyensúlyt. Elkezdtem hízni, de 50 volt a max. súlyom, mint lánykoromban.
Tehát túl vagyok egy váláson – lassan 7 éve – és egyedülálló anyaként állok elébe a mindennapok minden előnyével és nehézségével. Túl kapcsolati próbálkozásokon, tanulván belőlük önmagammal kapcsolatban is, és a férfiakat megismervén – működésük szerint is…
Órákat tudnék mesélni róluk – mint tapasztalatból, mint tanultakból. Egyszer erről is fogok majd írni vagy beszélni nektek.
Amiről írni fogok nektek rendszerességgel, az egy nagyon friss dolog az életemben, és számomra is hihetetlen még eddig a percig is.
Célom a bloggal, hogy erőt, hitet, kitartást, céltudatosságot, boldogságot, szeretetet, empátiát, együttérzést adjak át nektek, és megmutathassam, hogy azért, mert valaki egyedülálló anyuka vagy apuka, ugyanúgy lehetősége van az álmait megvalósítani, mint minden párkapcsolatban élő párnak – és mindenre van megoldás, ha igazán akarja az ember.
Természetesen ezt nem becsomagolva valami habos-babos muffinba, hanem a kőkemény igazságot, érzelmi hullámokat megpróbálni írásban átadni nektek. Mert ahogy azt mondani szokták: „Mindennek ára van.”
Szeretném nektek napló formájában dokumentálni részletesen az érzéseket – azok mélységeit, magasságait, agyi korlátokat, lelki tusákat, minden velejáróját –, úgy, ahogy épp lecsapódik, zajlik bennem kendőzetlenül, szókimondóan, az én saját stílusomban, aki Én vagyok a fejem búbjától a lábam ujjáig, tokától bokáig.
