Folyamatosan „jelen vagy”. Mindenkinek. Csak magadnak nem.

Tudod, mikor hol kell lenni. Mit kell intézni.

Kívülről minden rendben – de belül mintha valaki hiányozna.

Te.

Te is így vagy ezzel?

– Néha lefekszel, és meg sem tudnád mondani, milyen napod volt?

– Csak szerepeket játszol: anya, dolgozó, barátnő, szervező, háttérország…?

– Nézel egy filmet, hallgatsz egy zenét, és egyszer csak elönt: „Ez én vagyok… vagy csak voltam?”

– Előfordult, hogy leültél volna magaddal, de nem tudtad, hol kezdj hozzá?

Én is így voltam.

Működtem. Teljesítettem. De nem éltem.

És amikor már nem volt kapcsolat, nem volt bizalom, nem volt jelenlét – akkor döbbentem rá:

nem a másikban vesztem el, hanem magamból csúsztam ki.

Elkezdtem befelé figyelni.

Megnézni, mi az enyém – és mi csak hozott minta.

Mi a női működésem?

Mi az, amit valójában szeretnék – és mi az, amit csak „kellene”?

És ami a legfontosabb: megengedtem magamnak, hogy újra kíváncsi legyek magamra.